Fa Építőjáték, Építőkocka – 100 db

Ez az örök kedvenc, kiváló minőségű fából készült 100 darab építőelemet tartalmazó készlet, négy színben, 9 különböző formát tartalmaz. A kis építők nagy örömüket fogják lelni az elemek egymásra helyezésében, építkezésben, és eközben észrevétlenül is javul ügyességük, finom motoros készségük, szín- és formafelismerő képességük, és alap matematikai ismereteik. Méretei: 34,5 x 22 x 9 cm. Súlya: 1,9kg. 3-6 éves korosztály számára.
Fedezd fel a játék felhasználásának számtalan módját: 1. Segíts gyermekednek színek szerint csoportosítani az építőelemeket, majd kérd meg, hogy ha beazonosította a színét, akkor hangosan mondja is ki. 2. Fejleszd gyermeked számolási készségét azzal, hogy a színek szerint csoportosított építőelemeket hangosan együtt számoljátok meg. Majd csoportosítsátok formák szerint és ismét számoljátok meg az építőelemeket. 3. Kérd meg gyermekedet, hogy kizárólag egy szín használatával készítsen egy építményt. Ha elkészült, akkor nehezítsd a játékot azzal, hogy megkéred, építse meg ugyanazt az építményt, de úgy, hogy egymással érintkező elemek nem lehetnek azonos színűek. 4. Helyezz gyermeked elé 4 darab elemet, majd kérd meg, hogy írja le őket. Ezután kérd meg, hogy csukja be a szemét. Vegyél el egy elemet és kérd meg gyermekedet, hogy nyissa ki a szemét és nevezze meg a hiányzó elemet. Fokozhatod a játék nehézségét azzal, hogy az első lépésben több elemet helyezel elé, majd kettő vagy több elemet távolítasz el. 5. Kérd meg gyermekeidet, hogy építsék meg a legmagasabb tornyot, amit csak tudnak. Ehhez oszd két egyenlő részre az elemeket. A gyermekek egymással is versenyezhetnek. Az nyer, aki a legmagasabb, legszélesebb, leghosszabb vagy legkülönlegesebb alakzatot építi meg. 6. Építs gyermekeddel egy tornyot a lehető legtöbb építőelem felhasználásával, majd kérd meg, hogy meséljen egy történetet róla. (ha például az építmény úgy néz ki, mint egy ház, akkor meséljen arról, hogy ki lakik benne. Ha inkább egy útra, vagy hídra hasonlít, akkor arról meséljen, hogy merre vezet, ki jár rajta. Ha inkább egy falhoz hasonlít, akkor arról meséljen, hogy kik élnek az egyik és a másik oldalán)

9 690 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Csomagolás mérete (kb.)9,017 × 34,036 × 22,479 cm
Korosztály

, ,

Márka

Fiúknak vagy lányoknak?

,

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: